Ha megnézünk egy filmet, olvasunk egy könyvet, a vége mindig happy.
Minden történetnek jó a vége. A gonoszok vesztenek, jók nyernek, szerelmesek összeházasodnak és örökre együtt lesznek. Mindegyik így végződik. Kivéve egyet. Ami hát, messziről elkerülte a boldogságot. Az én történetem. Így kezdődött...
Minden történetnek jó a vége. A gonoszok vesztenek, jók nyernek, szerelmesek összeházasodnak és örökre együtt lesznek. Mindegyik így végződik. Kivéve egyet. Ami hát, messziről elkerülte a boldogságot. Az én történetem. Így kezdődött...
* Debby szemszöge*
Már vagy egy órája bámulok ki az ablakon és nézem az elsuhanó tájat. Los Angeles végre! Már azt hittem nem látom többé. Ami azt illeti apa munkát kapott Európába és több, mint négy évig kint voltunk. Valaki megkérdezi "mi hiányzott a legjobban?", rossz a kérdés. Nem mi, hanem ki, sőt inkább kik. Lynch-ék. Rydel, Rocky, Ross, Ryland és Ell, de főleg Riker. Volt köztünk régen valami gyerekszerelem féleség de már vége. Felnőttem és ő is. Híresek lettek a bandájukkal aminek nagyon örülök. Tovább léptünk mindannyian. Riker-nek biztos van barátnője és engem már el is felejtett. Az igazság az, hogy miután elköltöztünk nem írtam neki. Jobbnak láttam, ha elfelejtjük egymást. Most biztos furának gondoltok ugyanis "látni akarom őket de nem írtam, hogy felejtsenek el, akkor most mit akar?" A helyzet az, hogy nem tudtam, hogy visszajövünk valaha is. És az R5 már befutóban volt és Riker után nagyon is mentek a lányok és így láttam helyesnek. Ha elfelejt mind a kettőknek könnyebb lesz. Viszont most visszajöttünk és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Látni akarom őket és nem is. Sok minden történt ebben a pár évben. Talán inkább egy kicsit várok és utána látogatom meg őket.
- Debby! Debby! Kicsim figyelsz?- ébreszt fel anya gondolkodásomból.
- Persze! Mond!- rázom meg a fejem és már nem a tájat, hanem anyát figyelem aki az anyósülésen ül, félig felém fordulva.
- Kirakjunk Lynch-éknél?- kérdezi mosolyogva.
- Ne.- vágom rá mire anya és apa is furán néz rám, utóbbi a visszapillantó tükörből.- Előbb inkább kipakolnék meg minden.- mondom.
- Amióta bejelentettük, hogy visszajövünk olyan fura vagy. Hol arról áradozol, hogy újra látod őket, hol arról magyarázkodsz miért nem fogod őket meglátogatni.- mondja apa.
- Pedig régen olyan jól meg voltatok. Főleg Riker-rel.- mosolyog anya.
- De azóta eltelt több, mint négy év. Felnőttünk. Tuti van barátnője. Sikeres a bandájával és lehet, hogy itthon sincsenek hanem turnéznak. Inkább most zenét hallgatnék és nem szeretnék rájuk gondolni.- mondom és kérlelőn néztem anyára aki előre fordult majd megnyomta a rádió gombját. Hátrahajtottam a fejem és becsuktam a szemem, úgy vártam, hogy elkezdődjön a zene.
- És most következzen az R5! Csak nektek!- mondja a rádiós majd felcsendül a Smile című számuk.
- Ne már!- kapom fel a fejem mire anyáék egy jót nevettek rajtam.
Már vagy egy órája bámulok ki az ablakon és nézem az elsuhanó tájat. Los Angeles végre! Már azt hittem nem látom többé. Ami azt illeti apa munkát kapott Európába és több, mint négy évig kint voltunk. Valaki megkérdezi "mi hiányzott a legjobban?", rossz a kérdés. Nem mi, hanem ki, sőt inkább kik. Lynch-ék. Rydel, Rocky, Ross, Ryland és Ell, de főleg Riker. Volt köztünk régen valami gyerekszerelem féleség de már vége. Felnőttem és ő is. Híresek lettek a bandájukkal aminek nagyon örülök. Tovább léptünk mindannyian. Riker-nek biztos van barátnője és engem már el is felejtett. Az igazság az, hogy miután elköltöztünk nem írtam neki. Jobbnak láttam, ha elfelejtjük egymást. Most biztos furának gondoltok ugyanis "látni akarom őket de nem írtam, hogy felejtsenek el, akkor most mit akar?" A helyzet az, hogy nem tudtam, hogy visszajövünk valaha is. És az R5 már befutóban volt és Riker után nagyon is mentek a lányok és így láttam helyesnek. Ha elfelejt mind a kettőknek könnyebb lesz. Viszont most visszajöttünk és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Látni akarom őket és nem is. Sok minden történt ebben a pár évben. Talán inkább egy kicsit várok és utána látogatom meg őket.
- Debby! Debby! Kicsim figyelsz?- ébreszt fel anya gondolkodásomból.
- Persze! Mond!- rázom meg a fejem és már nem a tájat, hanem anyát figyelem aki az anyósülésen ül, félig felém fordulva.
- Kirakjunk Lynch-éknél?- kérdezi mosolyogva.
- Ne.- vágom rá mire anya és apa is furán néz rám, utóbbi a visszapillantó tükörből.- Előbb inkább kipakolnék meg minden.- mondom.
- Amióta bejelentettük, hogy visszajövünk olyan fura vagy. Hol arról áradozol, hogy újra látod őket, hol arról magyarázkodsz miért nem fogod őket meglátogatni.- mondja apa.
- Pedig régen olyan jól meg voltatok. Főleg Riker-rel.- mosolyog anya.
- De azóta eltelt több, mint négy év. Felnőttünk. Tuti van barátnője. Sikeres a bandájával és lehet, hogy itthon sincsenek hanem turnéznak. Inkább most zenét hallgatnék és nem szeretnék rájuk gondolni.- mondom és kérlelőn néztem anyára aki előre fordult majd megnyomta a rádió gombját. Hátrahajtottam a fejem és becsuktam a szemem, úgy vártam, hogy elkezdődjön a zene.
- És most következzen az R5! Csak nektek!- mondja a rádiós majd felcsendül a Smile című számuk.
- Ne már!- kapom fel a fejem mire anyáék egy jót nevettek rajtam.
Még egy negyed óra kocsikázás után megálltunk a régi házunknál.
- Itt nem változott semmi.- száll ki anya a kocsiból.
- Apa, hol a kulcs?- fordulok apám felé aki a csomagokat rángatja ki a csomagtartóból.
- Tessék!- dobja oda nekem.- De vidd be légyszíves a bőröndöd.- veszi ki a kék bőröndöt meg az utazótáskákat.
Felvettem a vállamra az utazótáskát, megfogtam a bőröndöm és sietve elindultam befelé. Kinyitottam a bejárati ajtót és beléptem a hatalmas házba. Néhány ismerősünket megkértünk, hogy tegyék néha rendbe a házat, hátha lesz rá vevő. Ledobtam a cuccaimat és egyből a régi szobámba siettem. Benyitottam és igen... minden ugyan olyan, mint amilyen volt. Hatalmas ablak, egy ajtó ahonnan a teraszra lehet kimenni. Kék falak, az íróasztalom. Minden mást elvitettünk amit most hoznak vissza a költöztetők.
- Nem változott semmi igaz?- jön be anya mire egy kicsit megijedek.
- Minden ugyan olyan.- nézelődöm még mindig.
- Azért remélem most már nem fogsz kimászni a terasznál, mert Rikerrel akarsz találkozni.- mondja anya mire elnevetem magam.
- Nem. Híres lett, nem kerestem, elfelejtett. Ennyi.- vonok vállat.
- Legalább magadat ne verd át.- simítja meg a hátam majd kimegy. Sóhajtottam egyet majd lementem.
- Nemsokára jönnek a költöztetők. Mindent úgy akarsz berendezni ahogyan régen volt?- kérdezi apa.
- Elég, ha felviszik a szobámba a bútorokat. Utána majd boldogulok.- mondom mire bólint. - Elmehetnék egy kicsit? Körülnéznék a környéken.- veszem fel a könyvem ami az egyik utazótáskámon pihent.
- Persze!- mondja anya. Elindultam ki de még utánam kiabált.- Ne feledd! Labrador Street 1500.- mondja de én csak becsukom magam mögött az ajtót. Elindultam és csak mentem és mentem. Lehet, hogy meg kéne őket látogatnom? Nem. Milyen már az, hogy nem keresem őket több, mint négy évig utána meg csak besétálok, hogy "sziasztok vissza jöttem". Nem. És az is lehet, hogy turnén vannak. Igen. Biztos nincsenek itthon. Hiszen rengeteg dolguk lehet. Idő közben odaértem ahoz a fához, ahol Rikerrel találkoztunk mindig.
Leültem alá és fellapoztam a könyvem ami a kezembe volt. Olvastam egy darabig majd felálltam és éppen indulni készültem, mikor valaki megszólított.
- Debby?!
